Dunaszentpál- a Szigetköz Gyöngyszeme
Az árvizektől védett teraszokon már a honfoglalás óta éltek emberek. Dunaszentpált azonban csak 1391-ben említette először egy oklevél ZENTH PÁL néven, mint a Héderváry grófok birtokát. Elnevezése temploma védőszentjéről származik. Ezután 1443-ban, 1477-ben, 1491-ben, majd 1500-ban is előfordul az elnevezése.
A mohácsi csatavesztés évében a király az itteni birtokokat Bakics Pálnak adományozta. A Bécs felé igyekvő Szulejmán 1529-ben felgyújtotta a település templomát. A Héderváry-uradalom Urbáriuma 1554-ben adalékot nyújt a szentpáli mezőgazdálkodásról: eszerint elsősorban rét- és legelőgazdálkodással, erdőgazdálkodással, búza- és rozstermesztéssel, illetve halászattal foglalkozott a lakosság.
A török hódoltság káros hatását a falu lakosságának többször el kellett szenvednie: mint fentebb már említettem, 1594-ben felgyújtották Szentpált, s 1598-ig török megszállás alatt maradt. A háborús szenvedések miatt nagyon megcsappant a lakosságszám (ezt az 1604-es és az 1619-es jelentések is igazolják), ezért 1656-ban szlovák telepeseket hívtak a településre. A „tótok” a falu északi részén, a Mosoni-Duna közelében telepedtek le. Dunaszentpál északi részét ezért a XVII. században „Tótszer”-nek, míg a templom környékét „Magyarszer”-nek hívták. Utoljára 1683-ban vonultak át a török seregek a falun, utána viszonylag békésebb körülmények között éltek a község lakói. A Rákóczi-szabadságharc idején, 1707-ben Vak Bottyán seregei Dunaszentpálon tanyáztak.
A település legnagyobb birtokosa 1711-ben a Viczay család volt, a 18. század közepére azonban a birtokterületek többsége leányágon visszaszállt a Khuen-Héderváry családra. Bár a 18. század évei több háborút nem hoztak, mégsem teltek a gazdálkodók mindennapjai gondtalanul: 1783-ban és 1789-ben súlyos árvíz vonult végig a falun. Az áradásokat követő kárbecslések és az 1784-es népszámlálás adatai együttesen megerősítik, hogy Dunaszentpálon 7 nemesi, 19 örökös jobbágyi, 19 házas zselléri, s 4 házatlan zsellércsalád élt akkoriban. A napóleoni háborúk idején 1809-ben francia csapatok szállták meg a községet. A későbbiekben visszafelé vonuló franciák állítólag a település közelében egy kiszáradt kapolyakútba dobták a Napóleon által közzétett schönbrunni kiáltványt. Ezt a helyet azóta is Francia kútnak nevezik.
A XIX. század egyrészt a kedvezőbb gazdasági lehetőségek, másrészt a természeti katasztrófák százada volt: 1806-ban, 1831-ben és 1849-ben kolera, 1845-ben pedig tűzvész pusztított a faluban. Nemcsak a túlzottan magas, hanem az alacsony vízállás is okozhat károkat: 1854-ben az aszályos nyár miatt még a hajózás is veszélybe került. A gőzhajózás 1860-ban történő bevezetése kedvezőbb közlekedési helyzetet teremtett, ugyanakkor a hajóvontatásból élők munkáját feleslegessé tette. Az 1850-es népszámláláskor 450 katolikus vallású személy lakta a falut, akik akkoriban búza- és káposztatermesztéssel foglalkoztak. A község határában a tagosítások 1864-ben fejeződtek be. A földművelők helyzetét az 1888-as Duna-szabályozás nagy-mértékben javította, ezután egészen 1954-ig nem volt komoly áradás. Az első világháború 28, míg a második 17 halálos áldozatot követelt a községtől. A második világháború után Dunaszentpál visszanyerte önállóságát (1926-ig Győrzámollyal, 1926-1945 között pedig Dunaszeggel volt közös igazgatás alatt). A földosztáskor 62 család kapott egységesen 600 négyszög-öl házhelyet, míg 40 család átlagosan 3 kataszteri hold földet kapott.
Templomunk 1847-ben épült, 2010-ben nagy anyagi áldozatvállalással külsőleg teljesen felújítottuk. 2014 nyarára a teljes belső fejújítás is elkészült.
Egyedülálló a Mosoni-Duna partja, vonzza a fürdeni és horgászni vágyó turistákat, akiknek táborozásra alkalmas hely áll rendelkezésére.
A falu alsó tagozatos diákjai a helyi általános iskolában tanulnak, amelyet még a 60-as évek elején bővítettünk, majd 1992-ben felújítottuk. Több ezer kötetes könyvtár áll az érdeklődők rendelkezésére.
A Duna-Gyöngye Óvoda 2 csoportban várja a gyerekeket.
